Az emberi birodalom a leghatalmasabb csillagközi szövetség, amit a galaxis valaha látott. Kezdve a szent Terratól, egészen a keleti perem és a távoli külső gyűrű csillagainak határáig húzódik. Világok millióit és halandó lelkek végtelen óceánját öleli magába. Ura és parancsolója a halhatatlan Istencsászár, az emberiség egyetlen támasza, a megtört testű élőhalott istenség, aki tízezer éve szenved színarany trónprotézisébe börtönözve.

Terra (az egykori Föld) mélyén írnokok egész légiója fáradozik szüntelen, hogy összeszámlálja a Birodalom teljes népességét. Azonban ez a feladat remény és minden bizonnyal vég nélküli, hiszen a Császár ismert birodalma magába szippant és benépesít minden világot tekintet nélkül: bunkók- kal felszerelt vadak által lakott trópusi poklok, jeges tundrák, gleccserekbe vájt gigantikus városokkal, perzselő sivatagbolygók, túlnépesedett ipari világok, melyek felszínén billiók élnek roppant bolyvárosokban és óriási, a vallásnak alárendelt planéták, ahol minden épület a Császár hitének dicsőségét hirdeti. Ilyen sokszínűség mellett az emberiség is igen nagy változatosságot mutat A különböző bolygókon élő emberek és kultúrák teljesen eltérőek lehetnek, saját szokásokkal, megjelenéssel és tradíciókkal.

Maga Terra egy kiterjedt bolyvilág, mely mára már teljesen terméketlenné vált. Fémmel borított sötét felszínét, tornyok és roppant gótikus katedrálisok borítják. Az ősi romokat zarándokok masszív tömegei özönlik el szüntelen, hogy hálával adózzanak az emberiség ura, a halhatatlan Istencsászár előtt. Az eltelt évezredek alatt felépített megszámlálhatatlan réteg fém és kő alatt, Terra nem más, mint egy élettelen sziklatömb, óceánjai már régen elpárologtak. Patinával borított vízköpők okádják sziszegve a sűrű gőzöket a szennyezett légkörbe, és régmúlt idők szentjeinek omladozó szobrai bámulják vakon az alattuk vonagló esztelen sokaságot. A zarándokok végső célja, a gótikus fenség megtestesítője, a Birodalmi Palota. Ám a cél legtöbbjük számára elérhetetlen, hiszen életük fonala még azelőtt letelik a végeláthatatlan sorokban vándorolva, hogy a palota látványa feltűnne a horizonton. Azonban Terra földjének érintése mégis oly erény, melyről a Birodalom legtöbb lakosa csak álmodhat.

Messze a zsúfolt sorokban kígyózó zarándokoktól, Terra mélyén, írnokok és lexikánusok milliói gürcöl- nek szakadatlan, gyertyafénnyel átitatott másolószo- báikban, hogy évezredes szám és adathalmokat rendszerezzenek, melyek eredete már úgyis régen a feledés homályába veszett. Mélyen a föld alatt kontinensnyi méretű archívumok fekszenek csendes nyugalomban. Antikvitástól poros folyosóikon, pergamenek, könyvek és adatkristályok légiói sorakoznak, melyeket valószínűleg az idők végezetéig olvasatlanul állnak majd tömött polcaikon. Munkájuk megértése iránti vágy teljes hiányában gürcölik végig életüket, az itt dolgozó alantas hivatalnokok. Minden nap ugyanazt az ismétlődő feladatot végezve vég nélkül. Így volt ez a régmúlt időkben is, és így lesz örökkön örökké.

Azonban az írnoksereg csupán parányi része annak a roppant szervezetnek, amit úgy hívnak, hogy Adeptus Terra. Egy hatalmas, önmagát tápláló bürokrácia-óceán, alantas tisztviselők és más, magasabb rangú hivatalnokok légióval. Mindannyiuk közül a leghatalmasabbak, és a legnagyobb befolyással rendelkezők, Terra Főurai. Ők a legfőbb tanács, mely az Impérium tizenkét legbefolyásosabb emberét foglalja magába, akik a halhatatlan Istencsászár nevében a Birodalmat kormányozzák. Parancsaik az öt szektorkormányzón át, érik el a szektorok, majd az al-szektorok urait. Így a Császár akarata minden birodalmi világ kormányzójához elérhet.

A gyakorlatban azonban, a roppant távolságok és a világok közt sokszor fennálló kommunikációs elszigeteltségnek köszönhetően, ez a feladat gyakran a megvalósíthatatlanság adamantium falába ütközik. Már maga az Impérium hatalmas mérete is kizár mindenféle, a központi irányításra tett kísérletet. Az egyes világok között fennálló kommunikáció időszakos hiánya gyakran okozza egész planéták anarchiába való süllyedését. Vannak olyan bolygók is, melyek egyszerűen csak elfelejtődnek, észrevétlenül átcsúszva a birodalmi bürokrácia hézagai közt. Egy segítségért való fohász ugyan eljuthat a Birodalom fülébe, ám gyakran megesik, hogy a segítség akár évszázadokat is késik, hiszen idő kell mire átjut a megszámlálhatatlan hivatalnokok seregén, és eléri azt a kezet, aki ügyében cselekedhet. Egyáltalán nem ritka, hogy hadiflották és egész seregek érkeznek meg úgy a csatatérre, hogy a háború, amelyért oly sokat utaztak, már régen feledésbe merült.

Azon világok mellett, amik hanyagság vagy a birodalmi bürokrácia hálójában való elveszejtés következtében süllyednek a barbárság vagy a központi rend hiányának mocskába, akadnak olyanok is, akik szánt szándékkal tagadják meg a Császár parancsait, tudatlanul is elősegítvén önnön bukásukat. Az árulók és az elégedetlenkedők, gyakran hiszik azt vakmerőségükben, hogy életükkel nem a Császárnak adóznak, és megtagadják az engedelmességet, önmaguknak követelve világaikat. Amíg a központi hatalom fényévek távolságába vész, a zendülés és az önállósodás veszélye mindennapos gondnak számít a Birodalmon belül. Azonban az Impérium seregei irgalom nélkül tapossák el az elégedetlenkedőket és végzik ki a lázadó vezetőket, mielőtt a felkelés tovább burjánzhatana. Az árulóknak nincs kegyelem, csak ilyen kegyetlen és elnyomó közigazgatás mellett lehet remény egy ekkora birodalom belső rendjének fenntartására. Csak ilyen drasztikus, és kegyetlen módszerekkel élheti túl az emberiség az ellene felsorakozott falkák támadásait.

Messze a Terrától, a roppant méretű feltérképezetlen űrben, ahol megtagadják az Impérium törvényeit, ahová már nem ér el a Császár fényessége, túl a keleti peremen, húzódik az űrnek egy olyan térsége, ahol az Birodalom nem több mint egy réges-régen a feledés homályába veszett mítosz. Természetesen számos birodalmi világ található a galaxisnak még e távoli szegletében is, ám ezek oly távol esnek Terra szent földjétől, hogy sokszor évszázadok is eltelnek anélkül, hogy akár csak érintkezésbe lépnének a Birodalommal. Az űrnek e távoli peremvidéke kétségtelenül az Impérium által uralt űr határát is jelenti, ahol az elképzelhetetlenül vén külső gyűrű csillagai reszkető lidércfényeknek tűnnek a galaxis pereme mentén. Az ismert világ legöregebb csillagai ezek, kísértetjárta, rettegett helyek. Azok, akik felfedezésükre adták a fejüket, sosem tértek vissza.

Noha egész világok semmisülnek meg, és milliók halnak meg minden egyes eltelt évben, a Birodalom számára ők nem mások csupán statisztikai adatok, apró zsarátnokok pusztán, melyek eltűntek és a feledés homályába vesztek a galaxis sötét függönye mögött, hogy új, ragyogóbb fényeknek adják át helyüket, mielőtt egyáltalán valaki észrevenné eltűnésüket. Talán ezer év múlva, Terra egyik sötét kazamatájában, egy írnok feljegyzi a veszteségeket, de sokkal valószínűbb, hogy erre soha nem kerül sor…

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.